Vox Antiqua Kamarakórus

A Vox Antiqua Kamarakórus 2000 januárjában alakult a nagy múltú Debreceni Református Kollégiumi Kántus régi tagjaiból és zeneművészeti főiskolásokból. Az együttes utánpótlását egyrészt ma is ezen intézményekből nyeri, kiegészülve a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola hallgatóival és más fiatal értelmiségiekkel. Céljuk elsősorban régi korok vokális zenéjének megismertetése a közönséggel, de nem zárkóznak el más korszakoktól, így pl. kortárs zenei alkotások bemutatásától sem. Az elmúlt tíz esztendő számos hazai és külföldi fellépése mellett hangfelvételeket készítettek és több önálló koncertet adtak a Magyar Rádióban, továbbá közreműködtek néhány CD felvételen is.
- 2001-ben III. helyezést értek el a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen.
- 2001 júliusában a Magyar Rádió Kóruspódium című adása hangfelvételeket készített az együttessel.
- 2002 júliusában Debrecenben, a Bartók Béla XX. Nemzetközi Kórusversenyen a kamarakórusok kategóriájában megosztott I. díjat vehettek át. Ugyanitt megkapták a Közönségdíjat és a Magyar Rádió Különdíját is.
- 2002 októberében önálló hangversenyt adtak a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.
- 2003 tavaszán Pécsett, a XVIII. Nemzetközi Kamarakórusversenyen szereztek I. díjat és Különdíjat.
- 2004-ben készült el az együttes első önálló CD-felvétele Halljátok énekét a hitnek címmel.
- A nyíregyházi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon 2004-ben és 2006-ban is Arany Diplomát szereztek.
- 2006 februárjában önálló hangversenyt adtak a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.
- 2006 őszén részt vettek a Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusversenyen, ahol a kamarakórusok kategóriájában I. díjat nyertek.
- 2008. január 20-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából a KÓTA által rendezett központi hangversenyen léptek fel nagy sikerrel a Néprajzi Múzeumban, Budapesten.
- 2008 augusztusában részt vettek a svájci Neuchâtelben megrendezett Nemzetközi Kórusversenyen, ahol a vegyeskari kategóriában III. díjat kaptak, és elnyerték a kötelező mű legjobb előadásáért a zsűri Különdíját is.
- 2008 októberében a szlovákiai Nagyszombatban (Trnava) rendezett nemzetközi kórusversenyen egy I. és egy II. díjat nyertek.
- 2009. december 16-án a Magyar Kórusok Napja alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen léptek fel Budapesten.
- 2010 januárjában a repertoár legszebb darabjai mellett egy ősbemutatóval - Vytautas Miškinis litván zeneszerző And I say című, a kórus számára írt darabjának előadásával - ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Vox Antiqua Kamarakórus.
- 2010 júliusában az ausztriai Spittal an der Drau-ban megrendezett 47. Nemzetközi Kórusversenyen két II. díjat és egy Különdíjat (Ferdinand Grossmann-Preis) nyertek.
- 2011. június 10-13. között a 22. Pécsi Nemzetközi Kamarakórusversenyen ismét I. díjat és Különdíjat nyertek.
A Vox Antiqua Kamarakórus művészeti vezetője Kiss Csaba.


